Bernecebaráti község

Adatok

Régió: Közép-Magyarország
Megye: Pest megye
Kistérség: Szobi kistérség
Lakosság: 950 fő
Terület: 37.68 km²
Népsűrűség: 25,21 fő/km²
Rang: község
Körzet hívó: 27

Fekvése

Pest megye legészakibb települése. Kemence és Parassapuszta között található.

Térkép: http://www.bernecebarati.hu/elerhetoseg.htm

Története

Bernecebaráti ősi település a Börzsöny-hegység nyugati partfala mentén épült. 1928-ban egyesült Bernece és Baráti az 1936 lelket számláló Árpád-kori település. A falu elé ugró domb valóságos vár, a kicsiny műemlékké nyilvánított 13. században épült templomával együtt. Megerősített jellegét fekvése, messzire látható hagymasisakos tornya, lövésekkel tagolt újjáépített körfala még ma is elárulja. Az említett dombháton bronzkori vagy kora-vaskori telep volt, melynek egy részét földsánccal vették körül. Ennek maradványai a mai napig is jól láthatók.

A történelmi időszakot vizsgálva a magyarok 900 körül érkeztek a vidékre. A honfoglaló vezérek birtokba vették az Ipoly-völgyét is. A Börzsöny peremén Árpád-kori falvak sorakoznak, köztük ez a falu is, Bernecebaráti.

E kor építészeti emléke a már említett hegytetőn álló templom.

Az oklevelekben

Bernece első okleveles említése 1276-ban található, amikor is IV. László király oklevele emlékszik meg róla, mint Drégelyvár tartozékáról. 1285-ben Hont-Pázmány nemzetség Bozóki ága kapta, de a falura az esztergomi érsek is jogot formált, s évtizedekig tartó véres viszály alakult ki, mely a környező falvakra nem volt jó hatással. Kettőjük harcába a Csák nemzetség is beavatkozott, és másfél évtizedig ők birtokolták ezt a tájat is.

Baráti legrégibb okleveles említése 1158-ban található, amikor is Adorján fia István a Szent Márton templomával ékesített Barátit a Garam melléki bencéseknek (Garamszentbenedek) adományozta. II. Géza oklevelében is szerepel a bencéseket megerősítő birtokadomány. A 14. században is történt írásos említés mégpedig 2 helyen is. Szigfrid Garamszentbenedeki apát (1330–1355) az apátság érdekében törvényt hozatott. 1462-ben az esztergomi káptalan birtoka 503 Ft-ért vette meg a Baráti birtokot a garamszentbenedeki apátságtól. A két község birtokosai között találhatók még a Verebélyi, Gréczy, Mahófalvy, Szállaspataki, Oláh, Okolcsányi családok.

Tatárok, törökök, földesurak

A történelem viharai nem kerülték el ezt a környéket sem. A tatárjárás, a feudális urak belviszálya, a török megszállása, majd a földesúri elnyomás nagy megpróbáltatásokat jelentett az itt lakóknak. A harcok folyamán csökkent a lakosság száma, de a feudális terhek növekedése is hozzájárult, hogy számos jobbágy család hagyta el a környéket. Az 1400-as évek közepétől a helyzet normalizálódott, ez időben a községek életében javulás mutatkozott annak ellenére, hogy Mátyás király igen nagy adókat vetett ki az itt lakó jobbágyokra. Mátyás sokat vadászott a Börzsöny ezen vidékein. Tanúsítja ezt a róla elnevezett Király-kút és Királyháza.

1546-ban a török elfoglalta Bernecét és Barátit, s a török kiűzéséig a két falu az esztergomi szandzsághoz tartozott. Kettős megterhelést jelentett ez az idő az itt lévő lakosságnak, ezért az itt lakók száma rohamosan csökkent. A 17. század végétől az uradalmak nyomása egyre elviselhetetlenebb lett, a lakosság többsége nincstelen napszámosból, fuvarozóból, erdei munkásból állt.

A közelmúlt

A két világháború szintén sok áldozatot követelt a községtől. Az I. világháborúban a férfi lakosságból igen sokat hívtak be a hadseregbe az országos átlaghoz képest, és ezért az elesettek száma is magas, 59 fő. A II. világháborúnak 52 áldozata volt a községükből. A község lakossága a templomkertben emlékoszlopot állított az I. és II. világháborúban elesettek emlékére.

1945 után a magyar falvak – köztük Bernecebaráti – lakosságának rohamos csökkenését – az 1950-es években kialakult hibás politikai és gazdasági intézkedések okozták. Ez alatt a 30 év alatt a lélekszám megközelítőleg a felére csökkent. Főleg a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálása miatt fogtak sokan vándorbotot a kezükbe és az itt termelt javakból Balassagyarmaton, Vácon, Esztergomban és Budapest környékén építettek házakat.

A nyolcvanas évek végétől az elvándorlási hullám jóval csökkent, de a lakosság összlétszámát figyelembe véve volt olyan év is, mikor kétszer-háromszor többen haláloztak el, mint ahányan születtek.

Sajnos, 1999. június 5-én hatalmas erejű árvíz pusztított a településen, súlyosan rongálva kb. 100 db lakóházat és az önkormányzat intézményeit, útjait. Tönkretette, szétszakította és elmosta a Kemence patakon lévő kétnyomsávos közlekedési hidat. A helyreállítás több évet vett igénybe.

1999. augusztus 20-án avattuk fel a település címerét, aminek alapja a levéltárban fellelt korabeli Bernecei pecsét.

A milleneumi zászló átadásának ünnepsége 2001. május 6-án volt a községben.

Napjainkban

A falu településszerkezetét nézve két részre tagolódik: úgy mint az öreg falura és az újtelekre.

Az öregfalu a Börzsöny hegységnek az Ipoly síkjára kifutó egyik völgyben fekszik. Ezt a völgyet Nagy-völgy névvel jelölik, és erre a szalagtelkes építési mód a jellemző. A falu másik része az új-telek, már az Ipoly síkján terül el, és erre a sakktábla szerű, szabályos mérnöki alaprajz szerinti építkezés a jellemző.

Az 1989–1990-es évek nagymértékben megváltoztatták a község életét. Ez az az időpont, mikor településünk visszanyerte teljes önállóságát és megszabadult a ráerőszakolt társközségi titulástól. Annak ellenére, hogy a gyermek létszám folyton csökken önálló, osztott osztályokban folyik a tanítás, gyönyörű környezetben lévő nem rég épült iskolában. Az óvodai létszám az utóbbi időben csökken, most 28-30 óvodás jár az óvodába (2005/2006).

Az idősekről a Gondozási Központ gondoskodik, hol 22 fő bentlakó és mintegy 15-20 fő bejáróval fogalakoznak. Az egészségügyi ellátást egy jól felszerelt orvosi rendelő biztosítja.

Ember és természet

Falunk a Börzsöny egyik jellegzetes hegyi községe, az ember szorosan összenőtt itt a tájjal, életük legfőbb szabályozója – főként régen – az erdő, amely a község határterületének 61%-a. Egy időben, a lakosság több mint fele favágó volt. A fa megmunkálásához majd mindenki értett. Baltáik, fűrészeik alatt dőlt a fa a Börzsönyben, Bakonyban, Mátrában, majd „románszánkón” húzták be a kitermelt fát a hegyoldalakból. Maguk készítették mezőgazdasági eszközeiket, az épületek tetőszerkezetét. Bernecebaráti őslakossága a palócság nyugati ágához tartozik, de sajnos sajátos nyelvjárást, eredeti szokásait, néprajzi jellegzetességeit már alig észrevéve gyakorolja. Rátarti, leleményes, jó humorú, észjárásban a székelyhez hasonlóan furfangos, művészi hajlandóságú nép a palóc.

A községet körülvevő erdők vegyes összetételűek. Zömmel gyertyános, tölgyes, a magasabb helyen bükk, de egyre elterjedtebb a sík területen az akác. Az erdők állatvilága is igen változatos képet mutat. A nagyvadak szarvas, őz, vaddisznó bőven található, de szép számmal előfordul a vörös róka, néhány borz, nyest és vadmacska. Sajnos az apróvadak száma erősen csökken.

A hegységperem gyengébb talaja, az időjárás változékonysága ingadozóvá teszi a gazdasági növények terméshozamát. Mivel a lakosság rendelkezésére álló földterület kevés volt, fokozatosan áttértek a kis területen is nagy jövedelmet adó, munkaigényes málna termelésre. Napjainkban is jelentős területen termelnek a már említett bogyóson kívül ribizlit, szedret és epret.

Építészet

A falu régi építkezési formájára a palóc építkezés volt a jellemző. Szoba, pitvar, konyha, kamra, gazdasági épületek volt a sorrend. A korábbi faépítkezést, a fonott sövényfalas, majd a vályog- és kőfalazat váltotta fel. Ezen építési formájú házakból sajnos kevés maradt meg eredeti formájában, talán csak kettő-három, ami az öregfaluban található. Az újtelek lakóházai zömmel az 1960-as évek elejétől a kor igényének megfelelően épültek meg.

A faluban két műemlék jellegű épület van. Az egyik a templom dombon álló Római katolikus templom, a másik az iskola udvarán található úgynevezett Rácz Kastély, más néven: Huszár Kastély.

A bernecei temetőben három nevezetes ember nyugvóhelye található: Schön Alajosnak, az 1848–1849-es szabadságharc főhadnagyának, Sisa Pistának (Benkó István), a Börzsöny hegység utolsó betyárjának, és Szokoly Alajosnak, az 1896-ban rendezett első újkori olimpián részt vett versenyzőnek sírja.

Híres emberek

Sisa Pista
Szokoly Lajos
Tóth Imre, az Ipolymenti palóc tájszótár, illetve a Palóctrilógia és a Boldog Palócok unokái című regények írója.[1]

Látnivalói

Bernecebaráti légifotója Bernecebaráti - templom

Római katolikus templom – román kori alapokkal, gótikus szentély külsővel, XVII. századi csehsüveg kupolával.
Huszár-kastély
Palóc lakóházak
Szokoly-kastély (Szokoly Alajos, az 1896. évi nyári olimpiai játékokon 100 m-es síkfutásban bronzérmet nyert)
Tájház
Weblapja: http://www.bernecebarati.hu/

Következő községek

További községek